Nyár

Mély csendben süt a nap fénye,
A lélek keres hűvösséget, fa alá búj.
Hőhullámokra a zefír békésen fúj,
Mint a méhek zümmögése a szőlőbe`.

A levelek lebegnek, levegőben suhognak.
Mert a tiszta égen megjelent egy felleg.
Esőcseppek a nyári forróságban, esetleg
Emlékeztetnek a tavaszi illatra, pislognak.

A fény hulláma fodrozik a lángokon,
Hőségben, amely mindent megsütött.
És egy fa, mint áldás, csillapítja a sütőt,
Árasztja az irgalmas árnyékát az ágakon.

Megégetik lelkünket bűneink, mint a forró nyár.
És a tűz egy szívszorító torpedóvető,
Ami gyötri a lényt. A remény felébresztő,
A halál csápokat küldet, nem félünk már.

Jézus az élet forrása, a szenteltvíz,
A szeretete halvány kegyelemszél.
Felmentés alatt a lény a haláltól nem fél,
Mert a feloldozásban ma jobban bíz`.

A pusztító tűz kialszik azonnal
A Jézus kegyelemszeretete alatt.
Az üdvösség reménybe haladt.
És bűnbánatban a hit vigasztal.

Mély csendben perzsel a napfény,
Minden lélek kutat hűvösséget.
Hőhullámokra fúj szél, de tömören éget,
Esőt várunk, árnyékos hideget, az tény.